Szerző: Rolling Kft.
Frissítve: 2015.06.09.
Verzió: 1.2
Kedves Látogató!
Ezeken az oldalakon webáruházunk használatával, komplex keresési lehetőségeivel, a megrendelés/árajánlatkérés mikéntjével kapcsolatban kaphat segítséget . A bal oldali szerkezetben lépésről lépésre végigkövetheti a keresési-rendelési folyamatot, megtudhatja hogyan lehet visszakeresni korábbi rendeléseit/ajánlatkéréseit, illetve hogyan tudja megváltoztatni a személyes adatait, kényelmi beállításait. Ha a szövegben bárhol aláhúzott szót talál, nyugodtan kattintson rá, mivel így a szó jelentésének részletesebb magyarázatával, és képi példájával ismerkedhet meg.
Webáruházunk három nagyobb szerkezeti egységre bontható:a felső részen a vezérlő , alatta a menüsáv , a képernyő alsó részén pedig az eredménymegjelenítő található.
Webáruházunkat kétféle módon tudja használni: regisztrált felhasználóként, valamint regisztráció nélkül. A regisztráció megkönnyíti az Ön és rendelései későbbi azonosítását. Mindehhez szüksége lesz egy Önnek kiadott felhasználói névre, és a hozzá tartozó jelszóra. Ezt a menüsávon található 'Regisztráció' nevű menüpontra kattintva tudja igényelni.
A regisztrációs lap kitöltésénél kérjük, minden mezőt figyelmesen töltsön ki.
Ha elkészült a kitöltéssel, kattintson a 'Regisztrálok' gombra, amely a kitöltött adatokat ellenőrzi, és hiba esetén visszajelez. Amennyiben minden sikeresen lezajlott, egy kollégánk az Ön által megadott telefonszámon felhívja Önt az adatok egyeztetése céljából.
Ha sikeresen regisztráltatta magát, és megkapta tőlünk felhasználónevét és jelszavát, akkor a vezérlőn található 'Felhasználónév' és 'Jelszó' mezők kitöltése után kattintson a 'kulcs' gombra, vagy nyomja meg az 'Enter' billentyűt. Amennyiben regisztráció nélkül kíván belépni, ebben az esetben pedig kattintson a vezérlőn található, 'Rendelés regisztráció nélkül' feliratú gombra.
Ha a belépés sikeres volt, akkor a vezérlő jobb oldalán megjelennek az Önre vonatkozó adatok, valamint a zászlók felett egy ikon, amelyre kattintva a későbbiekben kijelentkezhet. Mindemellett megjelenik a kereséshez használatos vezérlők sora:
Az alábbi fejezetekben a webáruházban való keresésről lesz szó. A különféle módú kereséseket nem csak képernyőelemekkel lehet használni, hanem a keresőmezőben a keresőkifejezésben is meg lehet adni.
Egyszerű keresés
A legáltalánosabb keresési mód a cikkszám szerinti keresés. Ha például a '6204' megjelölésű csapágyat szeretné megtalálni az áruházban. Ekkor a 'Keresés kifejezéssel' mezőbe írja be a "6204"-et (idézőjelek nélkül), majd nyomja meg az 'ENTER' billentyűt, vagy a keresés ikonját:
Ekkor az eredménymegjelenítő ablakban megjelenik a keresés eredménye:
Ha a vezérlőn bepipálja a 'Lista nézet használata' jelölőnégyzetet, a találati listában a képek nem jelennek meg, így kompaktabb listát fog eredményül kapni.
Az ilyen módon beírt keresőkifejezés töredékesen is számít, azaz a példában kihoz minden olyan sort aminek a cikkszáma pontosan '6204', és azokat is amelyek ezzel kezdődnek. A ' * ' jel után a gyártó kódja szerepel, a példában: 6204*KBS - kínai gyártmányú csapágy, 6204-2RSH/C3WT*SKF pedig SKF gyártmányú. A rendszer képes a különböző gyártók cikkszámai közötti átváltásra is. Ha egy cikkszám az eredményben aláhúzva, vastagon jelenik meg, akkor az azt jelenti, hogy van hozzá bejegyezve valamilyen helyettesítő cikkszám, vagy egy nagyobb csomag része a keresett cikkszám. Ezt úgy tudja megjeleníteni, hogy az aláhúzott cikkszám fölé viszi az egérmutatót(kurzort) és kisvártatva itt megjelenik az információ:
Egy cikkszám helyettesítői
A példa egy kerékkészletet mutat, amiben az egyik csapágy 6204-es, ugyanakkor többnyire csak a keresett csapágy egy vagy több más gyártó által kiadott cikkszámát mutatja az ablak.Egy keresőkifejezésre a rendszer maximum 200 találatot ad, ha ezek között nem találja a keresett terméket, akkor próbálja szűkíteni a keresést a kifejezés pontosabb megadásával.
Az is előfordul, hogy bizonyos sorokban a cikknév van aláhúzva, illetve megjelenik a 'Kép/Ábra/Info' felirat és link. Ez azt jelenti, hogy a cikkhez magyarázó ábra, vagy fénykép is tartozik, amit rákattintva lehet megjeleníteni:
Csillagos keresés
Előfordulhat, hogy a teljes cikkszámból csak egy részletet ismer, ami nem feltétlenül a cikkszám elején van. Ebben az eetben tegyen csillagot (*) a cikkszám elé. Vegyük például a '69349/10'-es csapágyat.
Ebben az esetben valamennyi olyan találat megjelenik, ahol szerepel a beírt cikkszámtöredék, továbbá azok is, amelyeknek a helyettesítőjében szerepel valahol a cikkszámtöredék.
Összevont keresés/két vagy több töredékre keresés
Vannak olyan cikkszámok, amelyeknek az írásmódja katalógusról katalógusra, gyártóról gyártóra kismértékben változnak. Ilyen például amikor az elő- vagy utójelet egybeírják a cikkszámmal, vagy az elválasztójel szóköz, kötőjel vagy perjel, esetleg vessző között változik. Az ilyen cikkszámoknál nyugodtan írja egybe az előjelet/utójelet a cikkszámmal, mert a kereső meg fogja találni azt:
A keresett cikk a 'HK 1010'-es csapágy, de ha nem tudja, hogy a rendszerben a 'HK' után van-e valamilyen elválasztó jel vagy sem, akkor érdemes a teljes cikkszámot egybeírni.
Ha a keresésre a hagyományos módon nem jön eredmény, akkor célszerű a keresőkifejezésből kivenni a
• | vessző |
• | pont |
• | perjel |
• | csillag |
• | kötőjel |
• | szóköz |
karaktereket.
Ha viszont különálló cikkszámtöredékekre szeretné megfeleltetni a cikket, mert pl. az egyik töredék a gyártót jelöli, de nem kötőjel/határoló elemek választják el a cikkszámtól, hanem meghatárzatlan hosszúságú egyéb jelölés, akkor szóközzel elválasztva írja be a tagokat: 6204 FAG
Látható, hogy a gyártó jelölés a cikkszámok végén van, a cikkszám után közvetlenül a porvédelemre és a futáspontosságra utaló jelzések vannak, és végül a gyártókód.
Arra is használható ez a mód, amikor egy bizonyos utójelnek kell megfelelnie a cikknek, pl: 6204 C3:
A plusz - nullás cikk
Előfordul, hogy a keresés nem hoz eredményt, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a termék nem létezik a webáruházban. Lehetséges, hogy épp nincs készleten.
Ebben az esetben érdmes a készleten nem lévő termékekre is rákeresni, mégpedig oly módon, hogy a cikkszám elé egy "+" jelet ír (idézőjelek nélkül):
Így már látható, hogy a termék megtalálható a webáruházban, viszont látszik, hogy valóban nincs belőle készleten egy darab sem. Ha ilyen helyzet áll elő, kérjük hívjon fel minket, vagy kattintson a vezérlőn jobb oldalt látható 'Ajánlatkérés feliratú gombra.
Utójel információ
Ha az eredmények között a sorban egy kék 'i' feliratú ikont lát, akkor az azt jelenti, hogy a cikk utójeleihez tartozik magyarázat. Ha a kurzort az ikon fölé viszi, kiíródik az információ:
Előfordulnak olyan esetek, amikor a cikkszám lekopott a kérdéses cikkről, vagy nem is volt rajta, és így nem olyan egyszerű beazonosítani.Ilyenkor lehetőség van megmérni, és a rendszerünkben nyilvántartott méretek alapján keresni. Ezt úgy teheti meg, hogy a cikkszám mezőbe beír egy kérdőjelet, majd utána közvetlenül a keresett méretet 'X'-ekkel elválasztva, vagy pedig a 'Keresés méret szerint(mm)' feliratú részben beállítja a kívánt méreteket ('Belső átmérő', 'Külső átmérő', 'Szélesség'). Ebben az esetben további lehetőséget kínál a 'Precízió/10' megadása, azaz, hogy az adott termék méretei mennyiben térhetnek el a beírt értékektől:
Abban az esetben, ha csak részméretet ismer, lehetősége van itt is töredékesen keresni. Ebben az esetben csak azt a méretrészt adja meg, amelyet ismer. Például a '?4X' keresőkifejezésre bejön minden 4 mm-es belső átmerőjű cikk:
Az is előfordulhat, hogy a mért adat rozsdásodás, vagy egyéb károsodás, esetleg coll méret miatt nem egészen pontos, ekkor kap szerepet a precíziós keresés, ahol a 'Precízió/10' mezőben megadhatok egy értéket, ami + annyi eltérést megenged a keresésben. Az alábbi példa először nem hoz eredményt:
Keresés a mért értékre eredmény nélkül
Ezután állítsa be a Precíziót az 5-ös értékre (0.5), és ismét futtassa le a keresést:
Így már az első érték 5 tizedes eltérésével megjelenik az eredményt. A Precízió beállítás mindhárom méretre egyaránt vonatkozik.
Helyettesítés ugyanolyan méretű cikkekre keresve:
Ha egy töredékes méretre keresés túl sok eredményt hoz, (pl. ?63X), vagy egy kifogyott cikkre a mérete alapján szeretne helyettesítőt találni, akkor a méret oszlopban egy konkrét méret linkjére kattintva lefuttathatja a keresést, csak pontosan a kiválasztott méretre (pl. 63 mm belső átmérő):
?63X-re keresés után a 63.5X110X25.4-es méretre kattintva kijönnek a pontosan ugyanolyan méretű cikkek
Az általános csapágyak mérete nincs mindig letárolva, mivel ezeknek a cikkszáma elég közkeletű (pl. 6200-as sorozat) Amennyiben a keresett cikk nem csapágy, vagy gömbcsukló, hanem az alábbi táblázatban szerepel, akkor a keresést másképp kell végezni:
Termékcsoport |
Keresési mód (kérdőjel nélkül) |
Gördülőelemek |
G 5 vagy G 1.5X7.8 |
Ékszíjak |
E 10X1075 |
Szimeringek |
S 6X10X2 |
O-gyűrűk |
O 20X1.5 |
Seeger gyűrűk * |
A20, I20 vagy RA9 |
Karmantyúk |
KA 20X30X7 |
Loctite termékek |
L 243 |
Hézagológyűrűk |
HGY 10X16X0.2 |
Porlehúzók |
PV 10X16X5 |
Gumizsinórok |
GUMIZSINOR 5MM |
* seegergyűrű keresésekor érdemes egybeírni a cikkszámot, mert itt előfordul, hogy a szám a betűvel egybe van írva, de nincs benne rendszerben
Egy speciális lehetőség a '+' jel kombinálása az eddig megismert keresési jelekkel. A lehetséges kombinációk:
Csillag - plusz
Ha a keresési kifejezés elé a *+ kombinációt írja, minden olyan cikket megkap, amelynek a cikkszámában vagy a helyettesítőiben szerepel valahol töredékesen a megadott kifejezés, a készletre való tekintet nélkül (azaz a készleten nem lévő találatok is megjelennek)./p>
Kérdőjel - plusz
A ?+ kombináció a megadott méret szerint keres, szintén a készletre való tekintet nélkül.
Az eddig említett keresési lehetőségeket kibővíti a kategóriaszűrés lehetősége. A keresés indítása előtt, ha a 'Szűrés' - 'Szűrés kategóriára' feliratú doboz szélén levő lefelé mutató nyílra kattint, kiválaszthat egy bizonyos kategóriát. Ekkor az eredményben a keresési kifejezésnek eleget tevő cikkek közül csak azok fognak megjelenni, amelyek a kategóriának is megfelelnek. Ha nem ad meg cikkszámot, de kategóriát választ, akkor az összes, a kategóriának megfelelő cikk megjelenik (a 200-as keresési limitet figyelembe véve).
Keresési kifejezés(egyszerű) |
Keresés eredménye |
csak a kifejezés |
olyan cikkek, amelyek a megadott kifejezéssel kezdődnek, vagy az egyik helyettesítőjük a megadott kifejezéssel kezdődik, tekintet nélkül a tagolásra, és van belőlük legalább egy készleten |
*kifejezés |
olyan cikkek, amelyekben a megadott kifejezés bárhol előfordul, vagy az egyik helyettesítőjükben a megadott kifejezés bárhol előfordul, és van belőlük legalább egy készleten |
+kifejezés |
olyan cikkek, amelyek a megadott kifejezéssel kezdődnek, vagy az egyik helyettesítőjük a megadott kifejezéssel kezdődik, tekintet nélkül a készletre |
?kifejezés (az egyes méretek elválasztója az X, a tizedesjel [ha van] a pont) |
olyan cikkek, amelyek mérete a megadott kifejezéssel kezdődik, és van belőlük legalább egy készleten |
|
|
Keresési kifejezés(komplex) |
Keresés eredménye |
*+kifejezés |
olyan cikkek, amelyekben a megadott kifejezés bárhol előfordul, vagy az egyik helyettesítőjükben a megadott kifejezés bárhol előfordul, tekintet nélkül a készletre |
?+kifejezés (az egyes méretek elválasztója az X, a tizedesjel [ha van] a pont) |
olyan cikkek, amelyek mérete a megadott kifejezéssel kezdődik, tekintet nélkül a készletre |
Termékcsoport |
Keresési mód (kérdőjel nélkül) |
Gördülőelemek |
G 5 vagy G 1.5X7.8 |
Ékszíjak |
E 10X1075 |
Szimeringek |
S 6X10X2 |
O-gyűrűk |
O 20X1.5 |
Seegergyűrűk * |
A20, I20 vagy RA9 |
Karmantyúk |
KA 20X30X7 |
Loctite termékek |
L 243 |
Hézagológyűrűk |
HGY 10X16X0.2 |
Porlehúzók |
PV 10X16X5 |
Gumizsinórok |
GUMIZSINOR 5MM |
* seegergyűrű keresésekor érdemes a cikkszámot egybeírni, mert itt előfordul, hogy a szám a betűvel egybe van írva, de néha külön szerepel
Ha valamilyen terméket nem talál, vagy kifogyott, kérjük hívja az ügyfélszolgálatunkat a 06-23-390-453-os telefonszámon, mivel lehetséges, hogy másik telephelyünkről le tudjuk azt Önnek szállítani.
Ez a fejezet a már sikeresen megtalált termék megrendeléséről szól.
Ha az előző fejezetben megismert módszerek segítségével megtalálta a keresett terméket, akkor már csak a termék megvásárlása van hátra. A cikk sorának legutolsó két oszlopában láthatja a termék árát. Az első a termék nettó listaára, a második ár az Ön egyedi ára, a megállapodott kedvezményeknek megfelelően kiszámítva. Ha kíváncsi a cikket érintő, Önnek szóló aktuális kedvezmény mértékére, vigye az egérmutatót a nettó ár fölé. Kisvártatva megjelenik egy zöld kis ablak, amelyben láthatja az érvényes kedvezményt.
Egyetlen tétel rendelése
A 'Készletinfo, telephely' mezőben látható az adott cikk aktuális szabadkészlete. A mellette levő mezőbe írhatja be a megrendelni kivánt darabszámot, majd a mellette levő kis bevásárlókosár ikonra kattintva a termék bekerül a kosárba. Ha csupán egyetlen tételt szándékozik rendelni, akkor ezt a módszert alkalmazza.
Több tétel rendelése egy oldalról
Amennyiben több tételt szeretne rendelni egy adott oldalról, akkor először írja be a megrendelni kívánt cikkek mezőjébe a kívánt darabszámot, majd ne a mező melletti, hanem a lap alján található 'Kosárba minden tétel a lapról' feliratú gombot használja. Ekkor minden tétel, ahol darabszámot adott meg, bekerül a kosárba.
Fontos megjegyezni, hogy ha új keresést indítana, és már írt be valamely tételhez darabszámot, akkor előtte mindenképpen nyomja meg ezt a gombot, mert különben a beírt adat elveszik.
A raktárkészleten túli rendelés - árajánlat kérése / kifogyott cikk megrendelése
Ha egy termékből több darabra van szüksége, mint amennyi raktárkészleten van, netalán a termék teljesen elfogyott, akkor lehetősége van erről a termékről árajánlatot kérni, esetleg mindjárt meg is rendelni. Ehhez nem kell mást tennie, mint a 'Rendelek' mezőbe beírni a kívánt mennyiséget, és ezt betenni a kosárba(a teljesen elfogyott cikkek csak akkor jönnek elő, ha a keresőkifejezésben alkalmazta valamelyik plusz opciót). Amikor a rendelést lezárja, a kosárban automatikusan feljön egy választási lehetőség, hogy ezeket a termékeket nem kéri, árajánlatot kér csupán, vagy meg is rendeli ezeket.
Kifogyott cikk megrendelése
Bármely, a kosárba betett termék darabszámán a későbbiek folyamán még változtathat.
Amennyiben befejezte a termékek kosárba tételét, elkezdődhet a rendelés feladása. Ez két lépésben történhet meg:
1. lépés: a kosár áttekintése - tétel/darabszám módosítása
2. lépés: a rendelés feladása
Ha sikeresen befejezte a termékek válogatását, megnézheti, hogy miket tett a kosarába. Ezt két módon teheti meg:
• | Kattintson az eredménymegjelenítő jobb felső sarkában levő található Kosár ikonra |
• | Kattintson az eredménymegjelenítő jobb felső sarkában levő ikon melletti számra |
A két módszer teljesen egyenértékű. Kisvártatva megjelenik a kosár tartalma:
Kosár tartalma
Itt a cikkszám és a cikknév mellett láthatja, hogy hány darabot rendelt egy-egy termékből.Ha módosítani szeretné, akkor a 'Rendelek' mezőbe írja be az új darabszámot, majd nyomja meg az ugyanebben a sorban a sárga színű kosárikont.Ekkor ellenőrzés is történik, hogy vajon az új darabszám szállítható-e raktárról. Megteheti, hogy egy tételsort teljes egészében kidob a kosárból, erre szolgál a cikk sorában a szürke áthúzott kosár. A sor végén láthatja, hogy az Ön cégétől pontosabban ki rendelte meg az adott cikket,ha cégénél dolgozó minden kollégának korábban regisztráltak hozzáférést.(Ennek érdekében ez a gyakorlat javasolt is). Ha a "Rendelek" mező háttérszíne zöld, akkor az azt jelenti, hogy a kért mennyiség raktárról teljes mértékben kielégíthető. Lássunk egy bonyolultabb esetet:
Ha a "Rendelek" mező háttérszíne nem zöld, hanem sárga vagy piros, akkor az azt jelenti, hogy a rendelés csak részben vagy egyáltalán nem elégíthető ki.A 'Raktárról' nevű mezőben láthatja az aktuálisan elküldhető darabszámot. Ha ez a szám nem nulla (részlegesen teljesíthető), akkor a színe citromsárga, ha nulla (jelenleg egyáltalán nem teljesíthető), akkor világospiros. A 'Hiányzik' mező mindkét esetben a nem teljesíthető darabszámot jelöli. Ebben az esetben alul megjelenik egy doboz, aminek segítségével eldöntheti, hogy a hiányzó termékeket megrendeli, ajánlatot kér róluk, vagy nem kéri őket. A soronkénti-, illetve az "Összesen raktárról" sor csak a szállítható áruk árát összegzi.
A kosárból a 'Vissza a keresőbe' gombbal, vagy egy új keresés indításával visszatérhet a keresőablakhoz. Aggodalomra semmi ok: a termékek nem vesznek el a kosárból.
A rendelés feladásához a 'Tovább a rendeléshez' gomb lenyomásával lehet eljutni.
Ha a kosár áttekintése is megtörtént, nincs más hátra: fel lehet adni a rendelést.Íme a képernyő:
Szállítási beállítások
A házhozszállítás opcióval jelezheti, ha kéri a megrendelt termékek a GLS cég általi házhozszállítását. A kiszállítás díja Magyarországon 1.200 Ft + áfa és 2.000 Ft + áfa közötti összeg. A 'Szállítási cím' mezőben kiválaszthatja. hogy melyik regisztrált címére szeretné a csomagot megkapni. Ha új címet szeretne ide regisztrálni, akkor kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a 06-23-520-386-os telefonszámon.
Számlázási beállítások
A Számlázási cím a regisztrált számlázási címet mutatja, a számlát erre fogjuk kiállítani. Amennyiben ez megváltozott, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat, ahol átjavítjuk Önnek. A Megjegyzés mezőbe a rendeléssel/szállítással kapcsolatos esetleges kérését, közlendőjét írhatja.
Összegző ablak
Ebben az ablakban láthatja rendelésének aktuális, az Ön kedvezményeivel csökkentett árát.
Ha végzett az opciók beállításával, nyomja meg a 'Feladom a rendelést' gombot. Nemsokára megláthatja a visszaigazolást rendeléséről:
Ezt a visszaigazolást megkaphatja e-mailben is, az Egyéni beállításoknál nyilvántartott e-mail címre. A 'Foglalva' oszlopban láthatja az Ön részére a cikkből sikeresen félretett darabszámot. Ha többet rendelt egy termékből, mint amennyi raktárkészleten volt, akkor a 'Függő' mezőben láthatja a hiányzó mennyiséget. Az egyes sorokra húzva a kurzort, a sor aktuális státuszáról lehet szöveges információt kapni.
A 'Vissza a rendelésekhez' gombbal eljuthat korábbi megreneléseinek, árajánlatkéréseinek listájához.
Rendszerünk nem csak az Interneten, hanem a telefonon illetve faxon leadott rendeléseket, árajánlatkéréseket is nyilvántartja. Ezáltal lehetővé válik az Ön számára, hogy rendelésállományát folyamatosan nyomonkövethesse, illetve hogy gyorsan tájékozódhasson megrendelésének állásáról, az Ön számára rendelt termékek beérkezéséről. A rendelések listáját a vezérlőn található Rendeléseim gombra kattintva bármikor előhozhatja:
Az első oszlop tartalmazza a rendelés/ajánlatkérés számát. Ez a webáruházon keresztül történt rendelések esetén mindig a 'WEB' szóval kezdődik, faxon leadott rendeléskor az azon feltüntetett számot, ennek hiányában, vagy telefonos rendelés esetén általában a dátumot, vagy a rendelő munkatárs nevéből előállított azonosítót tartalmazza. A következő a dátum, utána - webes rendelés esetén - a rendelést leadó neve látható. A Státusz oszlop a rendelés lezártságára utal: ha még tartalmaz olyan tételt, ami nem érkezett meg, vagy még nincs leszámlázva, akkor a 'Folyamatban' szó jelenik meg, ha nem akkor a 'Teljesítve'. A nettó érték a webes rendelések esetén a rendelés nettó értékét mutatja.Látható, hogy a rendelésszám minden esetben vastagon szedett, és alá van húzva. Ha erre rákattint, a rendelés tételeit láthatja a korábban ismertetett formátumban.
Rendszerünk nem csak az Interneten, hanem a telefonon illetve faxon leadott rendeléseket, árajánlatkéréseket is nyilvántartja. Ezáltal lehetővé válik az Ön számára, hogy rendelésállományát folyamatosan nyomonkövethesse, illetve hogy gyorsan tájékozódhasson megrendelésének állásáról, az Ön számára rendelt termékek beérkezéséről. A rendelések listáját a vezérlőn található Rendeléseim gombra kattintva bármikor előhozhatja:
Az első oszlop tartalmazza a rendelés/ajánlatkérés számát. Ez a webáruházon keresztül történt rendelések esetén mindig a 'WEB' szóval kezdődik, faxon leadott rendeléskor az azon feltüntetett számot, ennek hiányában, vagy telefonos rendelés esetén általában a dátumot, vagy a rendelő munkatárs nevéből előállított azonosítót tartalmazza. A következő a dátum, utána - webes rendelés esetén - a rendelést leadó neve látható. A Státusz oszlop a rendelés lezártságára utal: ha még tartalmaz olyan tételt, ami nem érkezett meg, vagy még nincs leszámlázva, akkor a 'Folyamatban' szó jelenik meg, ha nem akkor a 'Teljesítve'. A nettó érték a webes rendelések esetén a rendelés nettó értékét mutatja.Látható, hogy a rendelésszám minden esetben vastagon szedett, és alá van húzva. Ha erre rákattint, a rendelés tételeit láthatja a korábban ismertetett formátumban.
Az FAG átváltó katalógus a legnagyobb funkcionalitású katalógusunk: képes FAG cikkszám alapján, és a többi gyártó cikkszáma alapján is keresni, majd az eredményt összevonva megjeleníteni.
FAG katalógus keresőmezője
Ha a Kereső kifejezés mezőbe beírok egy cikket, akkor az eredmény tartalmazza a katalógus által ismert többi gyártó által használt cikkszámot is.A gyártó mezőben látható, hogy melyik cég adta ki az adott cikkszámot.A 'Leírás' mező értékére kattintva egy angol nyelvű meghatározást kaphat arról, hogy pontosabban milyen csapágy is az aktuális cikk.
FAG katalógusban 6204-es cikkszámra keresés
Az INA katalógus keresősávjában szintén cikkszámra és méretre kereshetünk. Lássunk egy keresést:
LFR5301 keresése
Az SKF katalógus a jól ismert 'barna katalógus' internetes reprodukciója. Több információt tartalmaz egy csapágyról mint az előző kettő, és a cikkekhez kép is tartozik a speciális csapágyak kiegészítő méreteivel együtt:
Az SNR katalógus működése megegyezik az eddig megismertekkel, és ebben is található vázlat a csapágyakról.